Németh Lászlóné kiemelte: a betétesek kártalanítása három héten belül megkezdődhet, az ügyfelek mindenről időben tájékoztatást kapnak. A törvény alapján a Széchenyi István Hitelszövetkezetnél végzett átvizsgálás súlyos pénzügyi problémákat és működési szabálytalanságokat tárt fel, az MNB ezért visszavonta az intézmény működési engedélyét - emlékeztetett az államtitkár.
Németh Lászlóné elmondta, hogy a közel 6 ezer betétes kártalanítását az Országos Betétbiztosítási Alap fogja végezni a 100 ezer eurót, azaz a mintegy 31 millió forintot meg nem haladó megtakarítások esetében. Az ügyfelek körében mindössze tizenegy néhány olyan magánszemély van, akik esetében a betétek nagysága meghaladja az OBA által biztosított kártalanítási összeghatárt - fűzte hozzá. Elmondta azt is, hogy a jövedelmek készpénzben vagy más számlára utalással igényelhetők a munkáltatónál.
Az év vége előtt feláll az a garanciaközösség, amelynek eredményeképpen egy minden eddiginél stabilabb és átláthatóbb hitelintézeti szövetség jön létre Magyarországon - hangsúlyozta Németh Lászlóné.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?