A húsz embert - mérnököket, szakmunkásokat - foglalkoztató 600 négyzetméter alapterületű üzemavatáson Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár (képünkön) azt mondta: a 140 millió forintos beruházáshoz a munkahelyteremtő pályázaton 40 millió forint támogatást nyertek.
Ernst Wolf, a Gustav Wolf GmbH ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy ebben a csarnokban olyan gépeket gyártanak, amelyeket az itteni ipari parkban két évvel ezelőtt átadott drótgyáruk használ majd. Ez az üzem az autóiparnak gumiabroncsokat gyártó cégeknek készít acélfonatokat, profiljába tartozik felvonó kötelek, hidraulikus csövek megerősítésére szolgáló acélfonatok gyártása is.
Az ügyvezető közölte azt is: német, francia érdekeltségeiknek is gyártanak majd Miskolcon gépeket, az első kábelt gyártó gépet Németországba szállítják majd.
Mint mondta: már hatvan embert foglalkoztatnak Miskolcon, és további beruházásokat is terveznek itt.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak