Szergej Komljev a lap szerdai számában közölt interjúban arra a kérdésre, igaz-e az EU feltevése, hogy Kelet-Európába drágábban szállítják a gázt, mint a kevésbé kiszolgáltatottabb Nyugat-Európába, azt válaszolta: nem tehetők ilyen általános megállapítások; az országokra vonatkozó gázárak a náluk érvényes egyedi formula alapján havonta változnak.
Arról, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy a magyar tarifa ne az olaj, hanem a gáz piaci árán alapuljon, kifejtette: a jelenlegi ellátási szerződés még két évig érvényes. Készen állnak a meghosszabbításról tárgyalásokat folytatni a magyar piaci szereplőkkel. Amint az egyeztetések megindulnak, a Gazprom automatikusan figyelembe fogja venni az energiapiac aktuális változásait. Ezek bizonnyal érvényesülnek majd a gázformulában Partnereik gyakorta kérik, hogy az azonnali (spot) gázpiac változásait is építsék be az árformulába. Igaz, ez a szemlélet manapság, hogy emelkedik a piaci gázár, egyre kevésbé népszerű - tette hozzá Komljev.
Hogy az épülő magyar-szlovák gázvezeték, mint alternatív beszerzési forrás lejjebb viheti-e a tarifákat, úgy vélekedett, ez attól függ, milyen mennyiségek válnak általa elérhetővé, és az ár versenyképes lesz-e.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Riadó! Szennyezett tápszerek kerültek forgalomba
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt