"Látjuk, hogy a menedzsment dolgozik a probléma megoldásán, de azt is, hogy a mai nappal ez nem sikerült" - fogalmazott Pászli Tibor. Elmondta, hogy az utóbbi napok minimális működése volt a hétfő reggeli órákban is, és megjegyezte: már a felvásárlók pénteki visszajelzéseiből látható volt, hogy kevéssé valószínű az üzem felpörögése.
A Kisalföld című megyei napilap szerdai számában megjelent cikk szerint többhetes termeléscsökkenés után szinte teljesen leállt a kapuvári húsgyár, a Kapuvári Hús Zrt. közgyűlését pedig - amelytől a dolgozók komoly eredményeket vártak - a múlt hét elejéről szeptember 27-ére halasztották. A hazaküldött alkalmazottak a telefonhívást várják a munka újraindulásáról.
A lap által közölteket a nap folyamán Pászli Tbor úgy korrigálta az MTI-nek, hogy a termelés nem állt le, ám jelentősen csökkent, lényegesen kevesebb alapanyag érkezik és késztermék távozik az üzemből. A termelés csökkentése aggodalomra ad okot, mivel szeretnék a 400 munkahelyet és az üzleti partnereket megtartani - fogalmazott.
Szerdán a Kormányszóvivői Iroda bejelentette, hogy a kormány kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a kapuvári húskombinátban érintett két céget. A lépést az indokolta, hogy a kapuvári húskombináttal kapcsolatban súlyos pénzügyi visszaélések gyanúja merült fel a korábbi felelőtlen garanciavállalások miatt. A helyzet tisztázása és a munkahelyek megvédése érdekében a kormány megteszi a szükséges lépéseket és nemzetstratégiai szempontból kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a húskombinátban érintett mindkét céget - közölte a Kormányszóvivői Iroda szerdán. A két érintett cég a Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Húsipari Kft.
Pénteken 400-500 ember demonstrált az üzem előtt, az ott dolgozók munkahelyének védelmében.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?