Őriné Szécsényi Edit elmondta: az 1220 négyzetméteres hat - egyenként kétszáz négyzetméter alapterületű - csarnokból és szociális létesítményekből álló ipartelepet mindössze 12 millió forintért értékesítené a tulajdonosa.
Az alapítvány a Sümeg környéki civil szervezetek segítségével befektetőt keres a műanyag hulladékok feldolgozására alkalmas üzem létrehozásához. A beruházáshoz európai uniós pályázat segítségével teremtenék elő a szükséges forrást, amelyhez az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) pályázati kiírása szerint 100-500 millió forint körüli összeg igényelhető.
A létesítményhez az üzemcsarnokok adottak, a feldolgozó gépsorok, daraboló- és őrlőberendezések beszerzése, telepítése és az engedélyeztetés másfél évet vehet igénybe - tette hozzá. A hulladék feldolgozó az alapítvány számításai szerint legalább 20 új munkahelyet teremtene.
Lovasi Attila, Gyepükaján független polgármestere elmondta: a térségében tavaly megszűnt az egyetlen ipari tevékenység, amikor bezárták az 1970-ben épült, több mint negyven éven át működő dobozgyártó üzemet. Hozzátette, hogy az önkormányzat támogatja a civil szervezet munkahely teremtési törekvéseit.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon