Az elmúlt fél évben a nagyobb logisztikai cégek 5-10, a kisebbek 10 százalék feletti mértékben emelték díjaikat, de volt olyan futárszolgálat is, amely 40 százalékkal drágított. Ezt a webáruházak közötti erős árverseny miatt nem feltétlenül érezték meg a vevők, ám ennek hamarosan vége szakadhat - mondta a lapnak Madar Norbert, a GKI Digital üzletágvezetője.
A vásárlók valószínűleg az olyan extra szolgáltatások esetében tapasztalnak majd költségnövekedést, mint például az időablakos kézbesítés (amikor előre meghatározott időkereten belül érkezik a csomag), a bankkártyás fizetés lehetősége a futárnál vagy a futár telefonszámának elérhetősége, a csomag nyomonkövethetősége. (Árat emelt a Posta is.)
Ezekért az extra kényelmi szolgáltatásokért a vásárlóknak eddig nem kellett fizetniük, holott a logisztikai szektor az utóbbi időben rengeteg pénzt áldozott az ezeket lehetővé tevő fejlesztésekre.
Tavaly a magyar vásárlók mintegy 33 milliószor rendeltek terméket online, és ezek 70 százalékát külső logisztikai cég juttatta célba, ám a kézbesítési díjat a vevőknek sokszor egyáltalán nem kellett kifizetniük.
A kép forrása: Shutterstock.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet