A fővárosi önkormányzat finanszírozásával, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. megrendelésére befejeződött a Combino villamosok futár rendszerrel való felszerelése. A szolgáltatás kiterjesztésével a továbbiakban a 4-es és a 6-os vonal megállóiba telepített kijelzők is megjelenítik a járművek valós indulási idejét. A nagykörúti villamosokra vonatkozó járatinformációk a BKK futár alkalmazásban, valamint a webes utazástervezőben címen is teljes körűen elérhetők - közölte a BKK.
Az üzembe helyezett kamerák figyelik az utasteret, illetve a járművek előtti és mögötti területet - a vonatkozó törvényi előírások betartásával. Bűncselekmény vagy baleset esetén a rögzített kameraképek visszanézhetők. A villamosokat eredetileg kamera nélkül rendelték meg. A mostani fejlesztésnek és a közelmúltban zajlott autóbusz-beszerzéseknek köszönhetően immár a budapesti járműállomány több mint 50 százalékában működik kamerarendszer - írta a cég.
Kapcsolódó
A szerelési munkák elvégzésével ismét kizárólag korszerű, alacsonypadlós Siemens Combinók közlekednek a nagykörúti villamosvonalon.
Fotó forrása: Marton Szilvia / Napi.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ