A Vaterán évek óta nagyon népszerűek a használt ruhák: tavaly és tavalyelőtt is jóval több kelt el ezekből, mint új darabokból. Az idei év eddigi forgalmi adatai (az első 37 hét) alapján a gazdára talált ruhadarabok négyötöde volt használt.
Ez alatt az esetek jelentős hányadában nem valamilyen viseltes, kopott ruhadarabra kell gondolni, hiszen sokan töltenek fel a Vaterára olyan nadrágot, szoknyát vagy kiskosztümöt, amelyet csak egyszer próbáltak fel, de például nem megfelelő méretűnek bizonyult. Lábbelik esetében kicsit mások az arányok, ezek esetében az eladott cipők negyede új, és háromnegyedét viselték már legalább egyszer.
A magyar vásárlók a legtöbb használt ruhát tavaly októberben, novemberben, májusban, márciusban és szeptember hónapban vásárolták (ebben a sorrendben), míg az új ruhadarabok januárban, februárban, novemberben, decemberben és szeptemberben találtak gazdára a legnagyobb számban a Vaterán.
A tavalyi adatok alapján a magyar vaterázók januárban költötték a legtöbb pénzt ruházati cikkekre, ugyanakkor decemberben vásárolták ezeket a termékeket a legmagasabb átlagáron.

A legmenőbb ruhák listáját a Vaterán a forgalom alapján női és férfi felsőruházat, a női kabátok, mellények, valamint a gyerek, kamasz jelmezek, fellépőruhák vezetik, majd a női egész ruhákat és a férfi kabátokat, mellényeket hajtják leginkább a vásárlók.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt