Az ügy előzménye, hogy a Bige Holding Kft. szolnoki műtrágyagyárának működési engedélyét a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság azonnali hatállyal visszavonta, mert a hatóság szakemberei ismételten hiányosságokat tártak fel az üzemben, emiatt ott szerintük a biztonságos működés feltételei nem adottak a hibák igazolt kijavításáig. A gyár tulajdonosa a termelést leállította, de a döntéssel szemben bírósághoz fordult.
A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság helyt adott a felperes azonnali jogvédelem iránti kérelmének, és elrendelte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság határozatának halasztó hatályát, a hatóság döntése ellen indított per jogerős befejezéséig. Az igazgatóság a döntéssel szemben fellebbezett, azonban most másodfokon is jóváhagyták azt.
A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint megfelelő volt az elsőfokú bíróság érvelése: a hatóság határozata és a közigazgatási iratok tartalma alapján nem lehetett megállapítani személyi sérülés, veszélyes anyag környezetbe kijutása, környezetkárosodás valós veszélyét, a gyár bezárása pedig súlyos hátrányt okozna a felperesnek és munkavállalóinak. Egy folyamatos működésre tervezett üzem leállítása esetén a termelés kiesése jelentős anyagi hátránnyal jár - írta a törvényszék.
A másodfokon eljáró törvényszék rámutatott arra, hogy a halasztó hatály elrendelésekor az elsőfokú bíróság azt mérlegeli, hogy a közigazgatási cselekmény végrehajtásához fűződő közérdek, valamint a végrehajtás által okozott fenyegető hátrány elhárításához fűződő felperesi magánérdek ütközésekor az adott helyzetben melyik védelme jelent kisebb hátrányt. A bíróság a mérlegelés során nem lépheti át a támadott határozat tartalmát: amennyiben magából a támadott határozatból indokolhatóan nem derült ki, hogy veszélyes anyag jutott a környezetbe, vagy hogy személyek vagy környezet egyéb más módon veszélyeztetve lenne, az utólag nem pótolható. A határozat kizárólag az óleumtorony és a cirkulációs tartályok tekintetében tartalmazott kötelezést, a határozatból ezek vonatkozásában nem volt megállapítható életre, környezetre vonatkozó veszély.
A másodfokú bíróság azt vizsgálhatta, hogy az elsőfokú bíróság tévesen értékelte-e a határozatban megfogalmazott kifogások alapján az azonnali jogvédelem elrendelésének indokoltságát.
A fellebbezés keretében azt kellett volna az alperesnek alátámasztania, hogy a határozatban feltárt kifogásokból eredően személyek vagy környezet veszélyeztetettsége fennáll-e, de a fellebbezésben foglaltak a határozatban nem szereplő körülményekre hivatkoztak - írták.
A Bige Holding Kft. szolnoki gyárában mintegy 250 ember dolgozik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sikerülhet Orbán Viktor mesterterve: drámai folyamatokat indítottak el a háttérben

Gyanúsan mozgolódnak az oroszok a hatalmas atomerőmű körül - visszavonhatatlannak tűnik amire készülnek

Feszült a pedagógusok hangulata, és a diákokon csattan az ostor

Óriási veszélyben a Székelyföld egyik látványossága - dolgoznak a szivattyúk, de ez kevés lesz

Üzent az MVM azoknak, akik kiakadtak a rezsiszámlán

Jön a hétvégi fizetős parkolás

Titkos műveletre figyelmeztet az OTP, veszélyben az ügyfelek pénze

Elege lett az EP-képviselőnek, szó szerint egy fillért sem adna a magyaroknak

Ha ez bejön, nyáron örömtáncot járhatnak az autósok
