Továbbra is növekszik az online felületek aránya az álláspiacon, mára az internetes álláshirdetések szinte teljesen átvették a korábbi hirdetési formák szerepét. Az első negyedévben 45 százalékkal több önéletrajzot töltöttek fel a Profession.hu adatbázisba, mint tavaly, és ötödével emelkedett a havi látogatók száma. Ezzel párhuzamosan a nyitott pozíciók száma is 9 százalékkal emelkedett és 31 százalékkal több cég adott fel hirdetést.
A legtöbb munkavállalót értékesítési, kereskedelmi pozíciókba keresnek. A meghirdetett állások száma alapján tavalyhoz képest a szakmunka kategória felzárkózott a második helyre. Képzettség tekintetében a leggyakoribb elvárás az 1-3 év közötti szakmai tapasztalat, illetve a főiskolai végzettség.
Az értékes munkavállalókért a cégek is egyre több követ megmozgatnak, és aktívan használják az online adatbázisokat. A tavalyi első negyedéves adatokkal összehasonlítva a cégek 56 százalékkal többet kerestek az állásportálra feltöltött önéletrajzok között. Míg a legtöbb pozícióba fejlesztőket, könyvelőket, illetve IT munkatársakat keresnek a cégek, a legtöbb jelentkezés továbbra is adminisztrációs, irodai munkákra érkezik, ezt követik az értékesítés, valamint a gyártás és szállítás kategóriák.
Nyelvtudást tekintetve a kereső-kifejezések között az angolt szorosan követi a francia (14 százalék), illetve az olasz (13 százalék) nyelv. A legtöbb hirdetést országos szinten a tanácsadó cégek adták fel, a legnagyobb tíz hirdető között a Bosch-csoport és a Vodafone szerepeltek.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság