Mintegy kilencvenezer autós ügyfelét hozza nehéz helyzetbe az MKB Biztosító Zrt., miután a cég november elején átlagosan évi 1-2 millió forintra emelte a korábban néhány tízezer forintos kötelező biztosítási díjait - írja a Totalcar.
Az MKB honlapján november elején közzétett tarifatáblázatban az Alfa Romeótól a Trabantig az összes fontos autómárka és tízféle teljesítménysáv szerepel. A biztosítási alapdíjakat ez a két paraméter határozza meg leginkább és ha mindent a mostani formájában hagy a cég, egy Trabant tulajdonosa jövőre akár 1,7 millió forintot is fizethet, illetve ennél legfeljebb egy kicsit kevesebbet, ha évek óta nem okozott kárt, magas a bónuszfokozata, vidéki, nő és nem fiatal.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton