A Malév leállásának esetére szükséges intézkedéseket és a kárelhárítást tartalmazza a Magyar Közlöny keddi számában megjelent két kormányrendelet.
Az egyik - este hat órai dátummal hatályba lépő - kormányrendelet azt tartalmazza, hogy kártalanítást és segítségnyújtást azok az utasok kaphatnak, akik érvényes menetjegyüket a Malév menetrend szerinti járatainak leállását megelőzően vásárolták meg, és azok is, akiknek érvényes Malév-jegyük van a légitársaság üzemelése beszüntetésének napján, valamint azt követően három naptári napra.
A kormányrendelet szerint számíthatnak kártalanításra azok az utasok is, akik a Malév menetrend szerinti járatának leállása napján vagy azt megelőzően a célállomásra már elutaztak, és a visszafelé útra 2012. február 29-ig érvényes Malév-járatra szóló menetjeggyel rendelkeznek. A kártalanítási igényeket március 31-ig lehet benyújtani.
A kormányrendelet szerint az érintettek meghatározott köre számára a Malév Zrt. hatályos utazási szerződése szerinti feltételek alapján ellátásként a várakozási idővel arányosan étkezés és frissítő lesz biztosítható. Ha az utas egy vagy több éjszakás ott tartózkodásra kényszerül, szállodai elhelyezéséről, a szálláshely és a repülőtér közötti közlekedtetéséről is gondoskodik a légitársaság. Az ellátásokon kívül az utazásukban akadályozott ügyfelek számára díjmentesen lehetővé kell tenni két telefonhívást, telex, faxüzenet vagy e-mail küldését.
Egy ugyancsak keddi dátummal megjelent másik kormányrendelet a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt tartalék terhére 2 milliárd forintot különít el a rendkívüli intézkedésekre fenntartott kormányzati keretből, amely a Malév menetrend szerinti járatainak leállása esetén használható fel a légitársaság utasainak nyújtandó állami segítségre.
Az intézkedésről a legrosszabb forgatókönyvre való felkészülés jegyében, a szükségessé váló segítség mielőbbi hozzáférhetősége érdekében született döntés - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart