A vásárlók tájékoztatása sokszor nem részletes a honlapokon, a kiszállított csomaghoz mellékelt dokumentumok a legtöbb esetben hiányosak, és olyan is előfordult, hogy maga a webáruház sem volt tisztában azzal, mi a teendő elállás esetén.
A portál új szolgáltatással jelentkezik, próbavásárlások során teszteli és három fő témakör szerint értékeli az ország webáruházait, a tapasztaltakat pedig közzéteszik honlapján.
A globalplaza.hu csapata maga választja ki a tesztelésre szánt áruházakat, a legkisebb online boltoktól egészen az óriás webshopokig, majd a rendeléstől a kiszállításon át a visszaküldési folyamatig, azaz az elállási jog gyakorlásáig több mint 70 megegyező szempont alapján értékeli őket. A tesztek különlegessége, hogy a termékeket minden esetben visszaküldik, élnek a törvény adta elállási jogukkal, mert a termék visszavétele során mutatkozhat meg a problémakezelés minősége.
A portál tervei szerint a következő évben legalább 100 webáruház szolgáltatásait ellenőrizik. Első körben az ország csaknem 20 legnépszerűbb webáruházát vizsgálták meg, ezek a tesztek már olvashatóak is az oldalukon.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt