A kormány honlapján megjelent szöveg megismétli azt az eddigi szabályt, amely szerint az ügyintézőnek a telefonos kapcsolat létrejöttétől számított öt percen belül kell bejelentkeznie.
A másik módosítás az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokat kínáló kkv-kat érinti. Ezek - jogsértés esetén - 2010-től első alkalommal nem bírságolhatók és a második alkalommal is csak 15 ezertől 500 ezer forintig terjedhet a bírság. A módosítás már a második jogsértéskor 200-ezertől 2 millió forintig terjedő bírságot ír elő, sőt a fogyasztók széles körének testi épségét, egészségét sértő vagy veszélyeztető, továbbá a fogyasztók széles körének jelentős vagyoni hátrányt okozó jogsértés esetén
a bírság 5 millió forint is lehet.
A tervezet indoklása azzal magyarázza a szigorítást, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság által lefolytatott ellenőrzésekkor a cégek 80 százalékánál találtak jogsértést. Az utóellenőrzésekkor ez az arány még mindig 54 százalék volt.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt