A fideszes Selmeczi Gabriella kezdeményezésére kivételes sürgős eljárással, az MTI beszámolója szerint 253 kormánypárti igen szavazattal, 16 ellenében, 18 tartózkodás mellett elfogadott rendelkezések szerint a magánpénztáraknak a követeléseket október 12-ig kell teljesíteniük.
A magánpénztárak május 31-ével kötelesek a visszalépő pénztártagok portfóliójában lévő eszközöket elkülöníteni, és szeptember végéig a követeléseket állampapírba vagy pénzbe helyezni. Előírás, hogy a követelésnek legalább akkora részét állampapírban kell továbbadniuk, amekkora a visszalépő tagok portfóliójában az állampapírok aránya május végén. Az átadott állampapírok az értékpapírszámlán történő jóváírás napján az állami adósságcsökkentő alap tulajdonába kerülnek.
Kapcsolódó
Pénz átadását arra az esetre írja elő a törvény, ha a tag portfóliójában lévő eszközt a meghatározott határidőig nem lehet állampapírra váltani és így átadni az államnak.
A fideszes képviselő, nyugdíjvédelmi megbízott indoklása szerint a módosítással elkerülhetővé válik, hogy az eszközérték-változásból adódódó kockázatokat és az esetleges veszteséget az adósságcsökkentő alap, így közvetetten az állam viselje, mint az a tavalyi visszalépésekkor történt. Emlékeztetett arra, hogy a most elfogadott megoldást alkalmazta 2009-ben a szocialista kormány is, amikor lehetővé tette, hogy az 52 éven felüliek visszalépjenek az állami nyugdíjrendszerbe.
A parlament a gazdasági stabilitási törvény decemberi elfogadásával döntött úgy, hogy megszűnik a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagdíjfizetés azok esetében, akik fenntartották magánpénztári tagságukat, az általuk fizetett tízszázalékos nyugdíjjárulék pedig az állami nyugdíjkasszába kerül.
Egyúttal újra megnyitották az állami pillérbe való átlépés lehetőségét a 102 ezer magánpénztártag előtt. Ők március végéig kezdeményezhették visszalépésüket az állami nyugdíjrendszerbe. A Stabilitás Pénztárszövetség adatai szerint a tagságát tavaly fenntartó 102 ezer pénztártag közül 23 ezren döntöttek a visszalépés mellett. A visszalépő tagok becsült vagyonának összege 65 milliárd forint.
A Ház most másodszor alkalmazta a kivételes sürgős tárgyalási rendet, amely lehetőséget ad arra, hogy két nap alatt fogadjanak el jogszabályokat, ülésszakonként hatot.
A törvénymódosítás a kihirdetés utáni napon hatályba lép.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Biztos helyről tudjuk, hogy nem épül meg az M0-ás körgyűrű, lesz helyette M100 és M10

Nincs kecmec, egyszer lehet büntetlenül hibázni az elit budai kerületben, egyetlenegyszer

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol

Lázár János odaadta valakinek a Balatont

Ez katasztrófa: Parajdon bányató alakulhat ki a sóbarlang helyén

Betegek ezreit sokkolhatja, ami most történt – ezt nehéz lesz pótolni

Beszóltak a nyugdíjasok a kormánynak: alamizsnautalvány helyett méltó nyugdíjat akarnak
Forrnak az indulatok, a BYD-t okolja a csődbe ment autókereskedő

Gigantikus árzuhanást jelentett a Penny, százával akciózza le a termékeit
