Nem formális frakcióülés volt, hanem egy politikai egyeztetés, amely eredendően az aláírásgyűjtésekkel foglalkozott - mondta Hadházy a hvg-hu-nak arról, hogyan döntöttek a trafikpályázatoknál. Mint mondta az ülés végén a polgármester, aki egyben a választókerületi elnök is volt megmutatta a jelöltek listáját, majd megkérte őket, hogy nézzék azt át, hogy ki az, akit ismernek.
Hadházy saját bevallása szerint maga is meglepődött, mondván: "azt lehetett tudni, hogy vannak lobbik, de hogy ennyire nyíltan történjen, azon meglepődtem". "Gyakorlatilag végigmentünk ezen a listán, megnéztük, ki ismeri a neveket, arról pedig, akit ismertünk, elmondtuk a véleményünket. Hogy ezután mi történt ezzel a listával, arról én már nem tudok, de hallva és olvasva a többi helyen megjelent eredményt, látva a helyieket is, úgy gondolom, hogy ez nem volt helyes eljárás." - jelentette ki a hvg.hu-nak a politikus.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál