Széles Gábor múlt héten jelentette be, hogy elad ezer Ikarus buszt Iránnak, ahol összeszerelő-üzemet is épít valamelyik helyi partnerrel.
A valóság ugyanakkor az, hogy Ikarus busz régóta nem készül, a mostani bejelentés pedig arról szól, hogy az Eximbank egy 50,1 milliárdos hitelt ad Iránnak, amelyből egy helyi partner kezdi el a gyártást - a helyi sajtó szerint - két éven belül.
Kapcsolódó
Az elmúlt években Széles Gábor többször beszélt orosz és kínai partnerekkel való együttműködésről, vagyis, hogy így támadna fel a magyar gyártás. A valóság a 444.hu szerint az lehet, hogy például Kína adta a technológiát, a knowhow-t, a magyar partner pedig valamilyen alkatrészt, vagy ajtót, széket gyárt.
A Széles-féle Ikarus-csoport októberben alapította meg a Yinlong buszokat gyártó kínai partnerrel az Ikarus-Yinlong Járműgyártó Zrt. És ez csak az egyik kínai buszos cég Magyarországon, a másik kínai ebuszóriás, a BYD Komáromban nyitott üzemet. Évi 400 buszt szerelnek össze a Nokia volt épületében európai exportra.
A magyar buszgyártás valóságáról bővebben is ír a 444.hu.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról