A korábban több más funkciót is betöltő Király utcai épületet két év alatt alakították át, a spanyol társaság 25 évre szóló bérleti szerződést írt alá a fejlesztő Sunbelt Csoporttal. Budapest legújabb szállodája a kétágyas szobák mellett 5 egybenyitható lakosztállyal, egyebek mellett 80 fős konferenciateremmel, tárgyalótermekkel rendelkezik. Az épület korábban bankszékházként, majd irodaházként működött, a hotellé alakítása 2017 áprilisában kezdődött.
A közlemény szerint a projekt generálkivitelezője az Europroperty Zrt. volt, a beruházás a magyar befektetők tulajdonában álló Sunbelt csoport saját forrásaiból, illetve kereskedelmi banki finanszírozás bevonásával valósult meg. A hotel 20 fős személyzettel kezdte meg a működését, a teljes létszám később eléri a 35 főt, emellett külsős munkatársakat is foglalkoztatnak majd.
A Barceló Budapest már a második sikeres szállodai projektjük Budapest belvárosában. A VII. kerületben 2017 februárban nyitott meg a szintén négycsillagos Exe Danube, amely a kezdetektől csaknem telt házzal működik. Üzemeltetője az Eurostars Hotel Company tagja, a spanyol Group Hotusa, az ingatlant pedig egy német nyugdíjalapnak értékesítették - közölte Török Zsombor, a Sunbelt társtulajdonosa a közlemény szerint az eseményen.
A következő években a Sunbelt további három hotelberuházást tervez.
Legolvasottabb
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön