Sok karcagi ügyfélnél van olyan papír, amely azt rögzíti, megállapodtak, hogy mennyi időre köti le a pénzt a cégnél és mekkora kamatot fizet a vállalkozás - közölte az MTI szerint az M1-en Dobrossy István, a károsultakat képviselő ügyvéd. Ezen felül, ha megnézik a cég bankszámlaforgalmát az elmúlt években, abból is kiderülhet sok információ - tette hozzá.
Az ügyvéd arról is beszélt, hogy tudomása szerint már Magyarországon van a Kun-Mediátor Kft. résztulajdonosa, Kemecsi László - aki a cég körözés alatt álló ügyvezetőjének, Dobrai Sándornénak a veje -, aki korábban, még külföldi tartózkodása közben jelezte, együtt fog működni a hatóságokkal.
A rendőrség kedden este tette közzé, hogy sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indítottak, miután a vállalkozás karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél.
A Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. fő tevékenységként utazási irodaként működött, utazásközvetítéssel foglalkozott, amely mellett pénzváltási tevékenységet is folytatott, de pénzügyi tevékenységre vonatkozó engedélye nem volt. A Magyar Nemzeti Bank jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indított a kft.-nél.
A cég utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét pénteken visszavonta a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal. Dobrai Sándornét, a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. ügyvezetőjét körözi a rendőrség.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart