A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
Lapunk úgy tudja, a chipsadó körébe tartozó termékkör bővítésén dolgozik a kormányzat, és nagy valószínűséggel még ebben az évben hozzányúlnak a jogszabályhoz, amely január elsejével már hatályba lépne. A szándék ismert volt korábban is, ám arra senki sem gondolt, hogy az adó bevezetését követő néhány héten belül már ráncfelvarrnák a jogszabályt. Elemzők szerint a gyorsaság nem meglepő, hiszen a gyártói piac mereven ellenáll az adónak.
Október végére, november elejére tűnnek el a polcokról a szeptember elseje előtt betárolt, chipsadó hatálya alá eső termékek. Ekkorra derül ki, hogy mely gyártók képesek beépíteni költségszerkezetükbe a közterhet és melyek nem tudják felvenni a versenyt. Bélai Krisztina, a Magyar Édességgyártók Országos Szövetségének főtitkára szerint most még nehéz lenne megmondani, ki válaszol receptúraváltással az adóra és ki képes lenyelni a növekvő költséget. Ráadásul az adó kissé torzította a megrendeléseket, ugyanis sok kereskedő időben betárazott.
A Tesco nem tárazott be nagyobb mennyiséget, aminek egyik oka, hogy a cég a logisztikai rendszerét az áruk gyors forgatásához alakította. Az Auchan ugyanakkor tartalékolt, vagyis sokáig képes a versenytársakhoz képest alacsonyan tartani az édes és sós snackek árszintjét.
A gyártói információk szerint a közegészségügyi termékadónak nem lesznek végrehajtási utasításai, így a NAV adott pontos állásfoglalást a közteher technikai elszámolásával és befizetésével kapcsolatban. A NAV állásfoglalása szerint az adó a termék előállítási költségeire rakódik rá és azt követően "áfázódik".
Ugyanakkor a CBA Kereskedelmi Kft. adatai szerint az adó bevezetését követően sem mutatkozott a vásárlói részről komolyabb felvásárlási igény. Fodor Attila, a cég kommunikációs vezetője lapunknak elmondta, többek között ezért nem döntöttek a chipsadós termékek nagyobb arányú betárazásáról. Nem mellesleg a CBA üzletpolitikájával támogatja az egészséges életmódba passzítható kisebb só-, cukor-, koffeintartalmú termékek értékesítését. Amint megjelennek a gyártók a chipsadó alá tartozó termékek kiváltásához készített új receptúra szerinti áruval, azt azonnal szeretné kínálni. Fodor szerint természetes, hogy az a kereskedő, amely nagy mennyiségben raktározott az adó előtti áruból, annál csak később kerülnek polcokra az innovatív termékek.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik