Az Osman Sahbaz, a török-magyar üzleti szövetség vezetői szerint egyre több török érdekeltségű társaság távozik Magyarországról, vagy fontolgatja a lépést. A célországok között Törökországot, Németországot és Nagy-Britanniát említették a szövetség irányítói. Szerintük a forint leértékelődése miatt zsugorodik a profit, a török befektetőket aggasztja a jelenlegi magyar helyzet - írta a Világgazdaság. Hogy konkrétan mely cégekre értette a szövetség a távozás fontolgatását, nem tudni, vélhetően elsősorban a kevéssé tőkeerős társaságokra vonatkozhat a kijelentés.
Az Opten céginformációs rendszer adatai szerint jelenleg 752 vállalkozás működik török vagy részben török részvétellel, közülük 62 nyereséges. Öt társaság ért el 2010-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt, mindegyik cég javított a 2009-es eredményén.
Ezek a legnagyobb cégek Magyarországon
A legnagyobb árbevételű török tulajdonú vállalkozás, a légi szállítást kiegészítő szolgáltatást végző, egymilliárd forint jegyzett tőkével működő Celebi Ground Handling Hungary Földi Kiszolgáló Kft. A központját a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren működtető cég 2010-ben 7,1 milliárd forint forgalmat bonyolított, 51,6 millió forint adózás előtti eredményt ért el. A korábbi években rendre 6,7, 6,3 milliárd forint árbevételt ért el, mindkét évben veszteséget termelt.
A forgalom alapján második, nyereségességet tekintve viszont listavezető Aunde Termelő, Kereskedő és Szolgáltató Kft. ülőbútor- és műszaki textiláru (autósülés-kárpit) gyártásával foglalkozik, székhelye Szolnokon található. A kft. 2010-ben 4,67 milliárd forint árbevételt produkált, 726 millió forint nyereség mellett.
A sort a szállítmányozással tevékenykedő Transemex Kft. folytatja 2,8 milliárd forinttal, 215 millió forint eredmény mellett. A nagy cégek között található még a zöldség-gyümölcs nagykereskedelemmel foglalkozó Sofrak Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., valamint a diósdi székhelyű New MGM Zrt., amely csapágyat és erőátviteli elemeket gyárt.
Legolvasottabb
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna