Minden korábbinál kisebb lehet a hazai málnatermés idén - írja a Világgazdaság. Szakértők szerint a még meglévő málnaültetvényeken óriási károkat okozott az országos szárazság, valamint a néhány éve behurcolt, a gyümölcsösökben súlyos károkat okozó rovar, a foltos szárnyú muslica.
Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentése szerint az előző év azonos időszakához képest 2022 első öt hónapjában a friss málna beszállítása 13 százalékkal 155,7 tonnára csökkent, friss málna nem ment ki az országból. A fagyasztott málna importja 23 százalékkal 621 tonnára, a kivitele 6 százalékkal 258 tonnára csökkent.
Negatív egyenleg
A málna külkereskedelmi egyenlege évek óta negatív. Ennek oka a hazai kereslet csökkenése és a hazai málnatermesztés majdnem teljes megszűnése.
A 2000-es évekig Magyarország jelentős málnatermesztő ország volt, a régió több piacát innen látták el friss gyümölccsel. A termésmennyiség a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 1990-ben megközelítette a 30 ezer tonnát, de még 2000-ben is elérte a 20 ezer tonnát. Ezután évről évre zsugorodott a termőterület, olyannyira, hogy 2020-ban az itthon termesztett málna mennyisége már az 500 tonnát sem érte el.
A hazai kínálatban a szezon ellenére is egyre inkább a lengyel és spanyol málna dominál. Az egyre kevesebb helyen beszerezhető magyar málna árán is megmutatkozik a vártnál is alacsonyabb termésmennyiség: az ára tavalyhoz képest mintegy 15 százalékkal emelkedett.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)