A tervezett beruházás előzetes engedélyeztetése után a MET-Csoport első szolárparkja - amely egyben pilot projekt a későbbi fejlesztésekhez - részben a Dunamenti Erőmű üzemi területén, illetve az erőmű közeli területeken valósulhat meg.
A beruházás költsége 1MW szolár-kapacitásonként 1-1,5 millió euró lesz várhatóan, amelyet üzleti alapú finanszírozással kívánnak előteremteni. Az így létrejövő napelempark várható élettartama 20-25 év lesz. A tervek szerint a szolárparkban megtermelt villamosenergia meghatározó részét Százhalombattán használják majd fel.
A Százhalombattára tervezett szolárpark évi 14-20 MW teljesítményű lehet, amely - a projekt megvalósulása, illetve 16 MW-nál nagyobb teljesítmény esetén - azt jelentené, hogy ez lesz Magyarország legnagyobb naperőműve.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások