Az intézet által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Bokor József és Vanek Balázs, az MTA SZTAKI munkatársai irányítása alatt működő konzorcium feladata, hogy a repülés gazdaságosabbá tétele révén hozzájáruljon az utasszállító repülőgépek következő generációjának megalkotásához.
A három és fél évig tartó kutatássorozat célja, hogy két év alatt megalkossanak egy pilóta nélküli, cserélhető szárnyú repülőgép prototípust; amelyet aztán repülés közben a kritikus viselkedés tanulmányozása során irányítottan törnek össze. A tesztek tanulságai alapján olyan felépítésű szárnyakat terveznek majd, amelyek alapul szolgálhatnak az utasszállítók következő generációjának kifejlesztésekor.
A közlemény szerint a magyar kutatóintézet többek között a Német Űrkutatási Központtal, több nagy múltú európai egyetemmel - Bristol, München, Delft, Aachen -, valamint repülőipari beszállító cégekkel (az osztrák FACC és a görög INASCO) dolgozik együtt az Európai Unió H2020-as keretprogramja által finanszírozott projektben.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba