Legutóbb november tájékán emelték áraikat a malmok, akkor 7-8 százalékos áremelést sikerült keresztülvinniük. Az akkori emelést az kényszerítette ki, hogy a malmi búza tonnánként 58 ezer forint körüli árra drágult, azóta a búzaár már a 62-63 ezer forintos szintnél tart. Ezt tetézi a 8 százalékos minimálbér-emelés és a 25-30 százalékos áramár-növekedés.
Az emelt lisztárak a teljes termékpályán hatnak majd, vagyis a pékek is feljebb srófolják az áraikat. A szakember szerint az új búza malmokba érkezésééig további drágításra már nem lesz szükség - írta a napilap.
Kapcsolódó
Az ótermés drágulását az erős kereslet is magyarázza: Olaszország, Ausztria és Románia sok magyar búzát vásárolt, emellett a dunai hajózás beindulásakor újabb szívóhatás éri a magyar piacot, és Németországba is sok szállítmány megy majd. Jókora terméskiesés volt Franciaországban is, az ottani exportőrök az eredetileg francia búzára tervezett szállítási kötelezettségeiket importból kénytelenek fedezni, vagyis minden a búza árának emelkedése mellett szólt ebben a szezonban.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését