Augusztusban közel 400 ezer utas fordult meg a terminálokon. Szeptember egészére vetítve a Budapest Airport 90 százalék feletti visszaesést vár 2019 azonos időszakához viszonyítva.
Több légitársaság már jelezte, hogy a kereslet hirtelen visszaesése miatt a következő hónapban is kevesebb járatot indít, így októberben is 80-90 százalék közötti forgalomvisszaesésre lehet számítani.
Kapcsolódó
A Budapest Airport korábban már lezárta a 2-es terminál több utasforgalmi területét, mostantól pedig a Holiday Lite parkoló sem használható.
Az áruszállításban ugyanakkor alig látszik visszaesés: a január-augusztusi időszakban 84 500 tonna árut kezeltek Ferihegyen, ez alig 3 százalékos csökkenést jelent az előző évihez képest. A forgalom összetétele azonban megváltozott: a hosszútávú járatokkal együtt az alsófedélzeti légiáruszállító kapacitás is eltűnt, elsősorban a dedikált áruszállító járatok szolgálják ki a piaci igényeket: számuk 17 százalékkal nőtt az év első nyolc hónapjában.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit