Lemondott posztjáról a múlt hét elején Péterné Marosy Katalin, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója - adta hírül az Új Dunántúli Napló szerdán.
A nagy múltú pécsi céget 2008 május elseje óta irányító szakember távozásának okáról a lapnak azt mondta, hogy a gazdasági élet más területén kívánja folytatni a munkát.
Hogy milyen időponttal hagyja el a vezetői pozíciót, arról még folynak az egyeztetések.
A lap beszámolója szerint kedden hivatalosan még dolgozott az egyenes ági Zsolnay-leszármazott, akit négy évvel ezelőtt 23 jelölt közül választottak meg vezérigazgatónak.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról