Patai Mihály korábban kilátásba helyezte lemondását abban az esetben, ha a parlament a banki szektor számára további, teljesítőképességen felüli terheket jelentő, előre nem egyeztetett intézkedéscsomagot fogad el - emlékeztetett közleményében Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára. Az Országgyűlés hétfőn éjszaka megszavazta a kormányzati javaslatokat, így Patai Mihály kedden hivatalosan jelezte lemondását.
A Magyar Bankszövetség megkezdte a rendkívüli közgyűlés előkészítését, amelyen elnököt, és az időközben megüresedett kisbanki képviseleti pozícióra új elnökségi tagot választ. Az alapszabály értelmében az átmeneti időszakra az elnöki feladatokat a szövetség alelnöke, Gyuris Dániel látja el.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja