"Nehezen tudom elképzelni, hogy ebben a formájában megvalósuljon a BKV és a BKK buszbeszerzése, valószínű, hogy más utat kell választani. A BKV elöregedett járműparkjának cseréje alíg képzelhető el célzott állami támogatás nélkül - mondta Tarlós István, főpolgármester a mai rendkívüli közgyűlés előtt a sajtó kérdésére. A közgyűlést épp azért hívták össze, hogy támpontot adjon a kiíró BKK és BKV számára a 150 autóbusz üzemetetésére vonatkozó pályázati döntéssel kapcsolatban, ami keddre várható. A tenderre a VT-Transman nyújtott be érvényes ajánlatot.
A közgyűlésre készült előterjesztés három alternatívát tartalmaz. Az egyik szerint a fővárosi közgyűlés rögzíti, hogy a költségvetésben többlet költségvetési forrást biztosít a BKV számára, hogy az új buszok szolgáltatásvásárlásnak meglegyen a fedezete.

A másik változat szerint nem vállal kötelezettséget arra, hogy többlet költségvetési forrást biztosítson a BKV részére, és megtiltja a szerződéskötést , és utasítja a BKV-t és BKK-t arra, hogy az eljárást nyilvánítsák eredménytelennek.
A harmadik alternatíva pedig úgy szól, hogy a fővárosi közgyűlés egyetért azzal, hogy kívánatos a budapesti autóbuszpark cseréje és egyben kijelenti, hogy a közbeszerzési eljárás eredményhirdetése a cégek hatáskörébe tartozik, de ha ez a BKV-nak nyújtott támogatáson felül többletforrást igényel, azt a fővárosi közgyűlés nem támogatja,.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt