A Wizz Air keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, Catania repülőteréről eddig 15 útvonalat kínált a társaság, de az új központ megnyitásával újabb 5 város, Róma, Bologna, Velence, Memmingen és London-Luton válik elérhetővé októberben. Szintén az év tizedik hónapjában az idén megnyitott milánói központból is lesznek olasz belföldi járatok, elsőként Bari válik elérhetővé.
Az első Wizz Air repülőgép 2009-ben szállt fel Cataniából, azóta pedig több mint 1,5 millió utast szállított a légitársaság a szicíliai városba érkező és innen induló járatain.
Kapcsolódó
A közlés szerint az új járatok segítik a helyi turizmus fellendítését, lehetővé teszik a hallgatóknak, hogy visszatérjenek egyetemeikre, továbbá az olasz és a külhoni üzleti kapcsolatokat is erősítik.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön