Egy-egy állatorvosi kezelés több 10 ezer forintos hirtelen kiadást jelenthet a gazdáknak, ha a kutyájuk vagy macskájuk megbetegedik - történjen ez akár az utcán összeszedett kórokozók vagy egy veszélyes tárgy lenyelése miatt. Az ilyen helyzetekre megoldás a kisállatok esetleges balesetének kezelésére vonatkozó, a lakásbiztosítási konstrukciókhoz választható kiegészítő szolgáltatás.
Tavaly összesen 184 alkalommal, azaz hetente több mint háromszor fizette a K&H Biztosító az érintett gazdák helyett az állatorvosi költségeket - átlagosan 17,2 ezer forintba kerültek ezek a kezelések. Egy-egy baleset vagy betegség miatti ellátásra alkalmanként maximum 25 ezer forintot fizet a biztosító, de a gazdáknak 10 ezer forint önrészt kell vállalniuk. A kártérítési összeg a kisállatok esetében pedig évente maximum összesen 100 ezer forint lehet.
A kisállat-biztosítást 6 hónapnál idősebb és 8 évesnél fiatalabb kutyákra és macskákra lehet megkötni, és feltétel az is, hogy legyen mikrocsipjük , illetve egészségügyi könyvük is. A K&H szerint az új lakásbiztosítási szerződések 2-3 százalékánál kérik a kisállat-biztosítást az érintettek.
A biztosító tapasztalata szerint egyre többen igénylik az általános lakásbiztosításokhoz kérhető olyan kiegészítő szolgáltatásokat, amilyen a kisállat-biztosítás is vagy éppen a darázsfészek-irtásra vonatkozó fedezet.
Utóbbival lakásbiztosítási szerződésenként biztosítási időszakonként egy alkalommal maximum 50 ezer forintig téríti a biztosító a költségeket, ha az irtást szakképzettséggel és tevékenységi engedéllyel rendelkező szakcég vagy vállalkozó végzi. További kiegészítő biztosítás igényelhet például a különleges üvegekre, a vandalizmusra, vakolatkárokra vagy éppen háztartási gépek a garanciaidőn túli javítási költségeinek térítésére vonatkozó biztosítás is.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton