Óriási veszteséget termelt 2018 első három negyedévében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) - derül ki a közmédia eredménykimutatásából. Szeptemberig 1,3 milliárd forintos veszteséget halmozott fel az MTVA, ennek jelentős része július és szeptember között keletkezett, ugyanis június végéig még csak 130 millió forintos mínusznál tartott a közmédia.
Pedig bőven van miből gazdálkodni, hiszen az MTVA idei költségvetése 80,7 milliárd forint, ebből 72,3 milliárd a költségvetési bevétel - ennyit ad az állam a közmédiának -, a társaság kereskedelmi, vagyongazdálkodási és egyéb bevételei 8,5 milliárd forintra tehetők. Idén szeptemberig 68 milliárd forintot már meg is kapott a közmédia az államtól, 5,6 milliárd forint pedig saját tevékenységből jött össze. Tavaly közel 2 milliárd forintos nyereséggel zárt az MTVA.
Mindez azonban nem fedezte a kiadásokat: 38,5 milliárd forint ment el dologi kiadásokra, 13 milliárd forint kellett személyi juttatásokra - mintegy 2 ezer embert foglalkoztatnak munkaviszonyban -, egyéb ráfordításokra pedig 19 milliárd forintot költöttek el.
A gigászi méretű költségvetés jövőre még tovább duzzad: még októberben szavazta meg az Országgyűlés kormánypárti többsége a rekord összegű, 92,7 milliárd forintos büdzsét a közmédiának. Még 2015-ben pedig a kormány átvállalta az MTVA 47 milliárdos adósságát.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Ismét meglepi a világot Venezuela
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek