Az állami cég az elmúlt hetekben több olyan intézkedést is bevezetett, amelyekkel a járványügyi veszélyhelyzetben csökkenthető a fertőzésveszély kockázata. A társaság felülvizsgálta a posták kapacitását és forgalmát, és ennek eredményeként úgy döntött, csökkenti a hétvégeken is nyitva tartó postáinak számát.
A bejelentés szerint március 28-tól, szombattól visszavonásig a fővárosban három posta (Budapest 62, VI. kerület Teréz krt. 51., Budapest 72 VIII. kerület Baross tér 11/c és Budapest 112 XI. kerület Fehérvári út 9-11.), lesz nyitva szombaton, illetve a megyeszékhelyeken, valamint Érd, Dunaújváros és Sopron városban egy-egy postán várjuk az ügyfeleket.
Vasárnap pedig országszerte zárva lesznek a posták.
A Posta folyamatosan monitorozza a postai forgalmat hétköznaponként és hétvégéken is, és az eredmények függvényében határozza meg a nyitvatartás további szükségességét.
Az elmúlt két hétben a veszélyhelyzet miatt számos kisforgalmú posta működését felfüggesztették, illetve a nyitvatartását szűkíteni, de a postai szolgáltatások ellátása továbbra is zökkenőmentes.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat