Hétfőn még ünnepelni akartak, szerdán viszont a koronavírus-járvány miatt lefújták a rendezvényt a BorsodChemnél. A kínai tulajdonban lévő kazincbarcikai vegyipari cég egy GINOP-program keretében megvalósított üzem átadását tervezte megünnepelni február 28-án. A közelmúltban viszont váratlanul nagyon agresszíven terjedő új koronavírus fertőzés tört ki Észak-Olaszországban - írták abban a közleményben, amelyben lemondták az állófogadásos rendezvényt.
A BorsodChem már néhány hete, az új koronavírus kínai megjelenésével egyidőben a legszigorúbb óvintézkedéseket vezette be saját cégcsoportjának munkavállalóira. Az olaszországi járványt, annak közelsége és terjedési sebessége miatt a körülményekben bekövetkezett olyan előre nem látott, jelentős kockázatnak értékeli a cég, amely miatt nem árt elővigyázatosságból elkerülni a nagy létszámú rendezvényeket.
Koronavírus
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?