A Pikopack összesen mintegy egymilliárd forintos ráfordítással bővíti gyártókapacitását, ennek során 30 új munkahelyet teremt. Szavai szerint a vállalat kiérdemelte a támogatást, hiszen évtizedek óta folyamatosan fejlődik, és exportképessége is jelentős. Az aeroszol- és konzervdobozokat gyártó cég ma már a térség legnagyobb piaci szereplője, a mostani fejlesztés pedig a további növekedést vetíti előre. Ma már a gazdaság helyzete megengedi, hogy a növekedésre fókuszáljon az ország.
A magyar gazdaságpolitika újabb külföldi megerősítést kapott. Példaként említette a Nemzetközi Valutaalap értékelését, amely szerint az elmúlt évek gazdaságpolitikai döntéseinek köszönhetően az ország sérülékenysége, külső kitettsége jelentős mértékben csökkent. A bruttó hazai termék 2015-ben ismét az Európai Unió növekedési átlaga fölött, 2,9 százalékkal erősödött.A rendszerváltás óta még soha nem dolgoztak ennyien: 26 éve még 3,7 millió ember dolgozott, ma pedig már 4,3 millió. A növekedés döntően a versenyszférában következett be.
A Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében a kormány azokat a cégeket támogatja, amelyek új munkahelyet teremtenek, modern technológiát alkalmaznak, és eredményesen vesznek részt a piaci versenyben. A magyar gazdasági adottságokra és lehetőségekre figyelemmel kívánják támogatni a hazai feldolgozóipar fejlesztését. Tavaly 3 milliárd forintot különített el a kormány erre a célra, 14 hazai vállalat számára. A 3 milliárd forintnyi támogatás segítségével összesen 8,6 milliárd forintnyi beruházás valósul meg, és közel 500 új munkahely jön létre.
Tóth Sándor, a Pikopack vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a cég fejlődésében nagy előrelépést támogat a kormányzati fejlesztési forrás. A közel egymilliárd forintos fejlesztés keretében új gyártócsarnokot építenek, és megkezdik az "easy-open" konzervtetők gyártását. A jelenleg 450 alkalmazottat foglalkoztató Pikopack Zrt. 2014-es árbevétele meghaladta a 10 milliárd forintot, nyeresége pedig megközelítette a 200 millió forintot. Termékeik 93 százalékát exportálják, elsősorban az EU tagállamaiba.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton