Az ilyen esetekben előírt koordinációs feladatokat ellátó kormánymegbízottként a Heves megyei kormányhivatalt vezető kormánymegbízottat jelöli ki a tervezet. A kiemelt jelleg - a megrövidített engedélyezési határidők mellett - azzal jár, hogy a beruházással összefüggésben az építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni, a településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni és településképi bejelentési eljárásnak sincs helye.
A kormány azzal indokolja a beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségét, hogy ezzel hozzájárul a több mint 26 milliárd forint értékű beruházás megvalósításához. A fejlesztés eredményeként a búzakeményítő gyárban 250 új munkahely jön létre. Közvetve, a gyár zavartalan működéséhez szükséges szolgáltatások (karbantartás, őrzés- védelem, fuvarozás, árumozgatás, bérszámfejtés, étkeztetés) megvásárlásával a projekt még további 500 munkahelyet is teremt a régióban. A beruházás - az üzleti tervek szerint - 20 milliárd forint éves árbevételt hoz.
A beruházást a Visonta Projekt Kft. hajtja végre. A Céginfo.hu adatai szerint a társaságot 100 millió forint jegyzett tőkével tavaly alapította a Mészáros és Mészáros Kft. valamint a tiszakécskei Duna Aszfalt kft.
A rendelettervezet egyúttal hatályon kívül helyezi azt a 2013. novemberi kormányrendeletet, amely ugyan itt az MT-WHEAT Búzafeldolgozó Kft. beruházását nyilvánította nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek. Ez a cég 2013-ban alakult 3 millió forint jegyzett tőkével. Tulajdonosa az OPM-Agrár Vagyonkezelő Zrt. Ez utóbbi társaság alapítói a Műszertechnika Holding Zrt., valamint Ostyán Ákos és Vincze Zoltán voltak. A Céginfo.hu cégháló-ábrája jelenlegi tulajdonosként Forgó Ferencet jelöli meg.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?