Március elejéig 330 Ladát adtak el Magyarországon - tudta meg a Napi.hu a cégtől. Bár a Lada Hungary Kft. az eredeti tervek szerint 1 százalékos részesedést szeretett volna idén elérni a magyar újautó-piacon, a jelenlegi számok alapján ennek a duplája is összejöhet.
A felszereltség és modellpaletta vegyes képet mutat, van olyan település ahol kifejezetten az Standard (alap) felszereltségű autóinkat viszik és van olyan kereskedés, aki kizárólag LUX felszereltségű autókat rendel. Ugyanez igaz a modellekre is.
A Lada tavaly decemberben jelentette be hivatalosan, hogy visszatér a magyar piacra. Kezdetben három modellt forgalmaznak. Az abszolút belépőt az 1.6-os Granta Sedan jelenti 1 999 000 forintos alapárral. A Granta Liftback 2 199 000 forinttól indul, de ha az automata váltós, többek között tolatóradarral, esőérzékelős ablaktörlővel és automata fényszóróval felszerelt változatot választja valaki, akkor 3 149 000 forintot kell fizetnie.
A másik modell, a Kalina Hatchback 2 199 000 forintba kerül alapfelszereltséggel, míg a kombiért 2 349 000 forintot kell fizetni. Ennek emelt hasmagasságú kivitele, a Cross 2 599 000 forinttól indul. A korábban Nivaként ismert, most 4X4 elnevezéssel futó terepjáró alapára 2 799 000 forint.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket