A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat melléklete szerint mind a két naperőmű beruházója az MVM Hungarowind Szélerőmű Üzemeltető Kft. Az első Oroszlány külterületén, a Bokodi-hűtőtó mellett épül, 20,6 megawatt beépített kapacitással és 17,2 megawatt névleges teljesítménnyel. Ennek a támogatása 3 milliárd 255 millió forintot tesz ki.
A Felsőzsolca és Onga között épülő másik erőmű beépített kapacitása 19,9 megawatt, míg a névleges teljesítménye 16,6 megawatt lesz. Ez évi 20,7 millió kilowattóra energiát értékesít majd. A támogatása pedig 3 milliárd 144 millió forint.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról