Szabó László az elmúlt években Magyarország washingtoni nagyköveteként dolgozott, diplomáciai pályára lépése előtt pedig csaknem 20 éven keresztül nemzetközi gyógyszeripari cégeknél töltött be vezető pozíciót itthon és külföldön egyaránt.
A szakember 2010-től a Teva Magyarország Zrt.-t irányította vezérigazgatóként, majd 2014-ben a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkárának és miniszterhelyettesének nevezték ki, ezt követte 2017-től nagyköveti munkája az Amerikai Egyesült Államok fővárosában.
Eddigi cégvezetői pályafutása, nemzetközi tapasztalata és számos más szervezetben betöltött korábbi vezető megbízatása teszi alkalmassá a Mediaworks új elnök-vezérigazgatóját arra, hogy Magyarország kiemelkedő médiacsoportját irányítsa, annak jelenleg is meglévő stabil pozícióját tovább erősítse - olvasható a közleményben.
Április 9-én derült ki, hogy a poszton üresedés lesz, miután Liszkay Gábor április 15-i hatállyal távozik. A távozását bejelentő közleményben Liszkay úgy fogalmazott, hogy "a vállalt feladatot elvégeztem, így a megbízásom lejárt".
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon