A meghatározó hazai háztartási készülék forgalmazók között számontartott Candy Hoover Hungary Kft.-t augusztustól új ügyvezető, Rózsa Márton irányítja, aki korábban a Samsung Electronics Magyar Zrt. fogyasztói elektronikai üzletágat vezette. A társaság első embere igen dinamikus fejlődési pályát tűzött ki a vállalat elé. Ennek kiemelt állomása az amerikai és az ázsiai prémium háztartásigép-piac elsőszámú szereplőjének, a Haier márkának a hazai, jövő év első felében történő bevezetése. A folyamatnak az előkészületei egyébként már javában zajlanak.
„Nagyon fontos időszak ez a Candy Hoover Hungary életében, hiszen a hosszútávú növekedés fontos pillérjeit rakjuk le. Ez számomra komoly motivációt jelent, mert minidig is szerettem az olyan kihívásokat, amikor a fejlődés és az építkezés volt a fókuszban. Márkabevezetés a legtöbb cég életében ritkán előforduló, éppen ezért nagyon fontos feladat. A gazdasági helyzet ráadásul kihívásokkal teli, így különösen lényeges, hogy milyen módon készítjük elő és tesszük ezt meg. Természetesen mi is támogatni kívánjuk az anyavállalat törekvését, hogy Európában a Haier márka belátható időn belül a prémium szegmensben a Top 3 közé kerüljön” – hangsúlyozta Rózsa Márton.
Az okosgépeké a jövő
A Candy Hoover Kft.-nél emellett az okos, wifi kapcsolattal rendelkező háztartási készülékekben rejlő potenciált is szeretnék a lehető legjobban kihasználni. Ezen a területen ugyanis itthon hatalmas tér van a fejlődésre, s a társaság pedig ebben a szegmensben vezető szerepre törekszik. Ehhez már most is olyan egyedi megoldásaik állnak rendelkezésére, amelyek a háztartási gépek tulajdonosainak teljesebbé teszik a felhasználói élményt. Az okoseszközök iránti igény a közeljövőben bizonyosan jelentősen növekszik, sőt, alighanem ez lesz az egyik meghatározó irány. Így, akik a fogyasztói elvárásokra a megfelelő válaszokat tudják adni, azok komoly előnyre tehetnek szert a piaci versenyben – véli Rózsa Márton. Ezek az okos megoldások egyebek mellett például az energiahatékony működést is támogatják, ami most különösen hangsúlyos kérdés a felhasználók számára.
A Candy Hoover Kft. részéről tervben van az is, hogy a hazai fogyasztói elektronikai termékeket forgalmazó láncokkal az eddigieknél sokkal szorosabbra fűzzék a kapcsolatot. Ezzel is szeretnék támogatni a növekedési terveiket, s közelebb kerülni a fogyasztókhoz, illetve elvárásaikhoz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton