Karácsony Gergely korábban az atlétikai világbajnokság lemondását is kilátásba helyezte, ha az állami kukaholding nem fizet a fővárosnak a szemétszállításért. "Tegnap jelent meg egy ITM-rendelet, amely lehetővé teszi azt, hogy a főváros hozzájusson a pénzéhez, pontosabban a fővárosi polgárok visszakapják az általuk befizetett szemétdíjat, és elindultak a szakmai egyeztetések ennek a foganatosítása érdekében - mondta a politikus az ATV.hu tudósítása szerint.
Fürjes Balázs, a budapesti fejlesztésekért felelős államtitkár az ATV Híradójának megerősítette, hogy küszöbön a megoldás. A múlt évre minden benyújtott számlát az állami cég kifizetett, az utolsó esedékes számlát még nem nyújtotta be a fővárosi cég, adategyeztetések folynak, azt követően benyújtható és valóban, a közzétett ITM-rendelet miatt a kompenzációnak sincs semmi akadálya. Készek vagyunk a szükséges kompenzáció megfizetésére - fogalmazott Fürjes.
A főpolgármester arról is beszélt, hogy a kormánytól kapott forrásból megszüntetnék a daganatos betegségek gyanújával kapcsolatos fővárosi várólistákat. "Most azért dolgozunk, hogy a Budapesten meglévő nagy diagnosztikai eszközök finanszírozási lehetőségeit bővítsük, a CT- és MR-vizsgálatok finanszírozását szeretnénk bővíteni. Számításaink szerint ehhez nagyjából évi 2 milliárd forintra van szükség" - mondta Karácsony.
Fürjes Balázs szerint ebben a kérdésben teljes az egyetértés.
Karácsony a rakpartok esetleges lezárásáról is beszélt: "a nyári időszakokban, hétvégenként szeretnénk átadni a rakpartot a járókelőknek, amikor ez nem okoz közlekedési problémákat a városban."
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég