Idén januárban jelentősen megemelkedett a kábellopások száma. A Keleti pályaudvar területét érintően ebben az évben már hat alkalommal történt rongálás vagy lopás, amelyből négy tartós fennakadásokat okozott a nagyforgalmú pályaudvar amúgy is feszes technológiájában, emiatt a menetidők is jelentősen növekedtek a kábelszakaszok helyreállításáig. A Sülysáp és Tápiószecső közötti szakaszon 2022-ben két alkalommal történt transzformátorlopás, a berendezés javítása hosszú elhárítási idővel járt.
Tegnap este, a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső közötti szakaszon meghibásodott a biztosítóberendezés, amit a szakemberek szerint ismét kábellopás okozott. A vasúttársaság feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a rendőrségen. Ma hajnalban szintén kábellopási szándékkal rongálták meg a vezetékeket.
A fémtörvény 2014-es életbe lépése előtt évente átlagosan 5-600 kábellopás történt, számuk már a következő évben kevesebb mint tizedére esett vissza. Az esetszámok zuhanásával arányosan jelentősen csökkent az okozott károk mértéke is, de tavaly ennek ellenére is több mint 11 millió forintos kára keletkezett a vasúttársaságnak.
A cél továbbra is alacsony szinten tartani a vasúti közlekedést veszélyeztető bűncselekmények számát. A MÁV ezért sűríti az ellenőrzéseket, és a frekventált szakaszokra folyamatos vagyonvédelmi jelenlétet szervez.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt