A nyár végén telepítik a Deák Ferenc tér (Sütő utca) metróállomáson az első beléptetőkapukat, valamint az érvényesítő készülékeket a H6-os HÉV Közvágóhíd végállomásán - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Világgazdasággal.
Itt teszteli majd éles környezetben a BKK a beléptetőkapuk funkcionális működését, továbbá az eszközök háttérrendszerekkel való kommunikációját.
A folytatásban véglegesítik a kártyakibocsátás részleteit, elkezdődik az állomásokon és a járműveken a jegyérvényesítő készülékek telepítése - addig az utazók nyitott kapukkal találkoznak majd. A rendszer indulása 2018 elejétől fokozatosan várható.
Ekkor London, Párizs és több más nagyváros gyakorlatához hasonlóan minden beléptetőkapus állomás bejáratát lezárják, 180 centiméter magas, csúszószárnyas kapukat telepítenek, amelyek megakadályozzák a jegy nélküli belépést, és kamerarendszerrel is igyekeznek kiszűrni a csalásokat.
A többi járművön, az autóbuszokon, trolikon és villamosokon jegyérvényesítő készülékek lesznek, a HÉV esetében az állomásokon helyezik el ezeket, a hajókon pedig kézi készülékeket alkalmaznak majd.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak