A döntést azzal indokolják, hogy a vásárló joggal várja el, hogy a drágább termékek használhatóságáért, minőségéért hosszabb ideig vállaljon felelősséget a gyártó. A jelenlegi egy év helyett a 2021. január elsejétől megvásárolt termékekre az árhoz igazodóan akár 2-3 év is lehet a jótállás időtartama.
- Továbbra is egy év marad a jótállás a 10 ezer és 100 ezer forint közötti árucikkekre.
- A 100 ezer forintnál drágább termékekre azonban már két,
- a 250 ezer forint fölöttiekre pedig három évig érvényesíthetjük majd jótállási igényünket.
A változtatás fenntarthatósági célokat is szolgál, hiszen arra ösztönzi a gyártókat, hogy tartósabb termékeket állítsanak elő, így csökkenhet az elektronikai és egyéb hulladékok mennyisége. (Lapunk korábban már beszélgetett két szakértővel a változásról)
2021 elejétől bővül a kötelező jótállás alá tartozó termékek köre egyebek mellett a napelemmel, a drónnal vagy az elektromos rollerrel. A gyártóknak jótállást kell vállalniuk például a 10 ezer forintnál drágább nyílászáróra, redőnyre, garázskapura, csaptelepre, kádra, zuhanykabinra is.
Egyes termékeket a használat előtt szakembernek kell üzembe helyeznie, ez leggyakrabban talán a gáztűzhelyekkel fordul elő, akár hosszú idővel a beszerzésük után. Ha a beüzemelés a vételt követő hat hónapon túl történik meg, a jótállás kezdő időpontja a termék megvásárlásának napja lesz. Ha hat hónapon belül, akkor továbbra is a beüzemelés napján kezdődik a jótállási idő, amely értékhatártól függően akár három év is lehet.
A fogyasztóvédelmi hatóság 2021-ben egész évben ellenőrzi majd az új előírások betartását a hagyományos és online kereskedelemben is.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)