Ezermilliárdos lehet a gazdaságban a körbetartozás mértéke - mondta Bagyura András, a Coface Hungary kereskedelmi vezetője. A cég már tavaly is jelezte, hogy a körbetartozás felszámolásában nem történt előrelépés. Mostanra pedig tovább romlott a helyzet - jelezte a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének elnöke, Éliás Ádám, aki szerint egyre több cég panaszkodik emiatt.
Magyarországon a körbetartozás nagyobb része az egyik legfontosabb megrendelőtől, az állami és önkormányzati szektortól indul ki, ezért a megoldás kulcsa az államnál van - írta a Fidesz a kormányprogramban. A dokumentum a legfontosabb lépésnek azt nevezte, hogy a vétlen kisvállalkozásokat ne terhelje áfa olyan munkavégzés után, amelyet nem fizettek ki, uniós pénzeknél 50 százalék legyen az előleg, a fizetési határidő 90-ről 30 napra csökkenjen.
Nem látszik az előrelépés
Bagyura András szerint ebből a célból nem sok minden valósult meg, az állam most még lassabban fizet, mint korábban. A fordított áfát néhány területen az adócsalás megelőzése miatt vezették be, az EU-s támogatásokat nem igazán tudják igénybe venni a vállalkozások, a fizetési határidő csökkentésére pedig azt mondta, a papír sok mindent elbír.
Sok cégnél nemcsak a fizetőképesség, hanem a fizetőkészség is hiányzik, van, aki a visszatartott pénzt önhitelezésre használja - és ezt büntetlenül meg is teheti. Bagyura András szerint hosszú idő kell a helyzet változásához, a morálnak is változnia kell. A közbeszerzési szabályok változtatása javíthat a helyzeten, de nem oldja meg a problémát.
Az InfoRádió megkereste a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot is a kormány álláspontja miatt, de az illetékes elfoglaltsága miatt nem nyilatkozott. A kormány törvényalkotási programja szerint áprilisban nyújt be törvényjavaslatot a lánctartozások csökkentése érdekében.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak