A magyar startup a német és angol nyelvterület és a szomszédos országok piacaira tervez belépni, illetve egyedi fejlesztésekkel globális szereplővé válna a kézműves lakberendezési tárgyak és dizájn területén.
A 2015-ben alapított cég - a nappali, konyha, hálószoba, iroda és egyebek- stílusának, színeinek, beosztásának megfelelően teljesen testre szabható faliképek tervezésével, gyártásával és online kereskedelmével foglalkozik. Az Ország boltja címet is elnyert vállalkozás komplex szolgáltatást nyújt: a termékek elkészítésétől, a logisztikán át a vevőszolgálatig.
Jól működik a startupgyár-koncepció
A Képáruház.hu a Drukka startup stúdió portfoliójához tartozik. A Drukka Magyarországon elsőként alkalmazza az Egyesült Államokban és Nyugat Európában már egyre népszerűbb "startupgyár" modellt, amelynek lényege, hogy az innovatív ötletek megvalósításához nem csupán a kezdeti tőkét biztosítják, de a szakmai hátteret is. A stúdióban egyszerre több ötlet is fut, a szakértő segítséget pedig egy állandó, profi fejlesztőkből, üzletfejlesztőkből, mentorokból és marketingesekből álló csapat biztosítja.
A 132 millió forint értékű tőkejuttatás 2016 januárjától kezdődően 3-4 ütemben folyamatosan valósul meg és várhatóan 2016 végén zárul.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél