Nagyot ugrott idén a költés a kockázat tőke piacán a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentése szerint.
Eszerint az egyesület befektető tagjai:
- 2021. január- és június közötti időszakban 61 tranzakció keretében összesen 19,813 milliárd forintot fektettek hazai vállalkozásokba.
- Az átlagos tranzakció mérete 328 millió forintot tett ki ebben az időszakban, ami majdnem 50 százalékkal magasabb a 2020 első félévében regisztrált 151 millióhoz képest.
- Az egyesület 12 alaphoz köthetően, 78 kiszállást regisztrált, míg új alapok létrehozatalára (forrásbevonásra) most sem került sor.
A szervezet közlése szerint az idei első félévében 61 tranzakció során 63 vállalkozás jutott összesen 19,813 milliárd forint tőkéhez, amely több mint duplája a 2020 azonos időszakában tapasztaltnak (9,521 milliárd forint), ugyanakkor ez a szám jelentősen megközelítette a koronavírus előtti, a 2019 év első félévben befektetett összeget (20,866 milliárd forint).
A tranzakciók száma alig marad el a tavalyihoz képest – 61 a tavalyi 63 után -, míg az átlagos ügyletek értéke 151-ről 328 millióra nőtt.
Az első félévben a tranzakciók közül 37 első körös befektetés volt, ezek tették ki a teljes volumen 73 százalékát. 29 tranzakciót rögzítettek inkubációs és magvető fázisú cégekben, ezek a teljes tranzakciószám nagyjából felét teszik ki.
Az inkubációs ügyleteknél közel 22 millió, a magvető ügyleteknél 76,5 millió, a start-up ügyletek estében pedig közel 196 millió forint az átlagos befektetési összeg. Későbbi fázisban lévő cégeknél ugyanez a mutató 673 millió forint.
A legjelentősebb értékű tranzakció magántőke kivásárláshoz köthető 4 milliárd forintértékben, a második legnagyobb értéket egy 2 milliárdos későbbi fázisú befektetés adta.
A tőkebefektetések összesen tíz különböző szektorba irányultak. Összegüket tekintve a legtöbb befektetés az üzleti és ipari szolgáltatások, illetve a fogyasztói termékek & kiskereskedelem ágazatba került: itt költötték el a félévben a befektetett összeg 72 százalékát és ebben a kettőben realizálódott a tranzakciók 42 százaléka.
A félévben 78 kiszállás történt, amelyek tizenkettő alaphoz köthetőek. A legtöbb exitet a fogyasztói szolgáltatások szektorban rögzítették.
42 esetben a management általi kivásárlásra került sor, 19 esetben a befektető a leírás mellett döntött, 5 esetben más magántőke alap felé történt az értékesítés, 7 esetben pedig zártkörű értékesítéssel, illetve 5 befektetés más típusú kiszállással zárult.
Az eladott társaságokban a befektetők átlagosan 6,7 évig voltak tulajdonosok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel
