A sertéspiacon magát meghatározónak mondó, hajdú-bihari Kurucz-csoport három cége jelentett egyszerre csődöt a múlt héten: a Kurucz Agro Mezőgazdasági Szolgáltató Kft., a Kurucz Farm Mezőgazdasági Kft. és a Pig-Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - írja a 24.hu. Egy közepes méretű, összességében bőven 10 milliárd forint feletti forgalmú szereplő fizetőképessége rendült meg, ráadásul a kormányzat által kiemelten kezelt családi vállalkozások egyikéről van szó.
Az agrárkormányzat évek óta önti a milliárdokat a sertéságazatba, hogy megfordítsa a trendet, és növekedni kezdjen a hazai állatállomány és a hústermelés volumene. Arra is sokat költenek, hogy időről időre mentőövet dobjanak fizetésképtelenné váló cégeknek, akár ugyanazon vállalkozásnak, egymás után többször is.
Mintaüzemek mentek csődbe
Az agrártárca ösztönzi a fejlesztéseket, beruházásokat, az egyik mintadarab a Kurucz-csoport új, sárrétudvari húsüzeme, amelyik „a maga mérettartományában napjaink legkorszerűbb magyarországi húsüzeme”, és maga Nagy István miniszter adta át ünnepélyes keretek között nem is olyan régen, 2019 novemberében.
A 3 milliárd forintos beruházás csaknem 1,5 milliárd forint támogatást kapott, de a csoport más ágon is jutott közpénzhez: uniós forrásból különféle kutatás-fejlesztési projektre milliárdos támogatást, illetve hitelt nyertek el.
A csőd hátterében van, hogy megnehezítették a termelést az afrikai sertéspestis okozta piaci zavarok, a koronavírus-járvány, az ellátási láncok zavarai és a drasztikus áremelkedések. Ezzel párhuzamosan a sertésárak mélyrepülése, az exportpiacok elvesztése miatt kialakult európai uniós túltermelés és az ukrajnai háború miatti gazdasági károk rontották a helyzetet.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1707895388.jpg/240/?v=2024012201)
Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)