"Reméljük, hogy teljes idényt tudunk lebonyolítani. A tavalyi év nagy tanulság volt, mert a külföldi turistákból élünk, így gyakorlatilag az összes bevételünktől elestünk" - mondta az M4 Sport műsorában Gyulay az MTI szerint.
Az előző esztendőt nehéznek nevezte, mert "a világ mással volt elfoglalva", nem az autóversenyekkel. Arra ugyanakkor nagyon büszke, hogy a Forma-1-ben 2020-ban az első versenyek egyikét a Hungaroringen rendezték. Szerinte kifejezetten "jól szerepeltek"."Korai még az idei protokollról beszélni" - jelentette ki Gyulay a koronavírus-járványról.
Kapcsolódó
A vezérigazgató arról is beszélt, hogy a Hungaroringnek 2027-ig van szerződése Forma-1-es futam rendezésére, de ez "remélhetőleg meg lesz hosszabbítva". Ennek érdekében felújítás előtt áll a 220 méter hosszú főépület, amely elmondása szerint "gyakorlatilag elavult". Hozzátette, emellett folyamatosan megújulnak a lelátók és a kiszolgáló létesítmények is.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését