A budapesti 3-as metró alagútjának felújítása miatt 110 busz beszerzésére és 40 használt busz átirányítására van szüksége a fővárosnak a metrószerelvények pótlására. Az új buszok esetében több ajánlat futott hónapokig egymás mellett: többek között egy magyar és egy lengyel cég típusa - írja a lap.
A lengyel gyártmányú Solaris Urbino 18 jóval olcsóbb, mint a magyar a Mabi-Bus Kft. Modulo M168 d járművei. A Mészáros Csaba tulajdonában álló Mabi-Bus Kft. 278 800 euróért vállalta a szállítást, amelyhez a PKD konstrukció miatt a BKV minimum 12 700 eurós készre szerelési költségét is hozzá kell adni, azaz egyből 291 500 euróra, mintegy 90 millió forintra ugrik az ár. A lengyel Solaris ezzel szemben a készre szerelt buszra 277 ezer eurós árat adott.
A Mabi-Bus buszaival kapcsolatban egyéb problémák is felmerültek. A cég gyártókapacitásáról szólva Mészáros Csaba elnök-tulajdonos is elismerte, hogy a Mabi-Bus az idei év végéig a beszerzendő járműmennyiségnek csak a felét tudná leszállítani.
A Modulok kapcsán újabb kérdéseket vet fel az is, hogy a gyártó egy másik termékének, a próbajáraton futó elektromos busznak a kereke menet közben esett ki még 2016 márciusában, az elguruló alkatrész pedig súlyos sérüléseket okozott egy budapesti férfinek.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon